Meditres » Bemutatkozás »
dr. Faragó Ferenc

dr. Faragó Ferenc

1929-ben született Jászszentandráson, Szolnok megyében.

1954-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán.
Még abban az évben kezdett dolgozni az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárban. A napi termelési feladatok mellett fejlesztéssel foglalkozott. Az üzemben Magyarországon először állítottak elő zöldségalapú levesporokat és ezek ízhatását növelő Nátrium-glutamátot (ez utóbbi ma a Vegetában ismert).

1959-től 1992-ig a kecskeméti megyei kórház klinikai-kémiai laboratóriumában dolgozott.
Ez volt az az időszak, amikor az analitikai kémia teret hódított az egészségügyben.
Doktori disszertációjában négy új eljárást dolgozott ki a betegségek diagnosztikájában fontos kémiai paraméterek meghatározására.

1975-től egy évtizeden át orvoskollégáival együtt a zsíranyagcsere zavarok vizsgálataival foglalkozott. Többezer aktív dolgozó bevonásával "lipid" szűrővizsgálatot végeztek. Ezekhez olyan triglicerid eljárást sikerült kidolgozniuk, amelyet a budapesti Reanal gyár országosan forgalmazott testcsomagként az egészségügyi laboratóriumoknak. A szénhidrát anyagcsere vizsgálatokhoz új vércukor eljárást dolgoztak ki, magyar szabadalomként.

Dr. Faragó Ferenc a kutatási eredményeiről orvosi és kémiai folyóiratokban publikált.

1989-ben feleségével együtt gazdasági munkaközösséget alapítottak. A cél: olyan gyógynövény alapú kozmetikumok gyártása, amelyek segítségével az egészség megőrizhető, a betegség megelőzhető.
Így aztán megszülettek a ZITA márkanevű termékeik: többek között a Gingovit íny- és fogápoló, hajszeszek, védő kézkrémek, napozó-fényvédők.

1994-ben vállalta el és azóta végzi a Bagoly Egészségház laboratóriumának szakmai vezetését.

A szakmai feladatok mellett számos társadalmi funkciót lát el.
Több ciklusban volt elnöke a Magyar Kémikusok Bács-Kiskun Megyei Szervezetének.

2006. március 30.

Copyright© Meditres Kft.