Az Egészségházban elsősorban orvosi tevékenység folyik. Tudjuk, hogy a betegségek gyógyításához néhány gyógyszer önmagában szinte soha nem elegendő. Ugyanis az emberek nem elszigetelten, külső hatások nélkül élnek, hanem különböző módon ugyan, de mindnyájunkra hat környezetünk, a munkahelyünk, családunk. A betegségek tehát a különböző környezeti, társadalmi tényezőknek kitett emberben jelentkeznek, akik ráadásul nem ugyan úgy élik meg a különböző hatásokat. Ezt akkor érthetjük meg legjobban, ha megismerjük az egészség meghatározását. Az egészség olyan szomatikus (testi), pszichés (lelki), mentális (értelmi) és szociális egyensúly, amelyben bármely összetevő csökkenését a többi kompenzálni képes. Hamvas Béla szerint viszont „Amit a klinikákon egészségnek tartanak, annak fertőtlenítő szaga van. (…) Az egészség nem steril. Az egészségnek gyümölcsillata van.”
Szent Ferenc a következőt írja a munkavégzésről: „Aki a kezével dolgozik, munkás. Aki a kezével és az eszével dolgozik, kézműves. De aki a kezével, az eszével és a szívével dolgozik, az művész.” Mindhárom igaz. Mindennapi feladatunkat, a gyógyítást, próbáljuk a fenti gondolatok szellemében végezni, és szeretnénk, ha a Bagoly Egészségház páciensei a magas szintű szakmai munka mellett érzékelnék a szív lüktetését is. Ám nem csak a gyógyítást lehet művészi fokon művelni, fordítva is igaz a mondás: a művészet maga is képes gyógyítani. Sőt! Még az sem mindegy, milyen lelkiállapotban kerül a beteg ember az orvosi rendelőbe. Ha a várakozás ideje alatt szorong, gondolatain eluralkodik a félelem, akkor az orvos és beteg közötti kommunikáció romlik. A „félelemmentes”-, „szorongáscsökkentő” várószobánál egy kicsivel többet szerettünk volna elérni. Annyival többet, amennyivel a művészet többet tud nyújtani. A Bagoly Galériában”, azaz a váróhelyiségben, várakozás közben, a páciens ki se tudja kerülni a vele szemben magát felkínáló alkotást. Mivel nem csak futólag találkozik tekintete a kiállított művel, mint általában a kiállításokon, hanem adott annak a lehetősége, hogy időt szánjon rá, így nagyobb valószínűséggel következik be az a csoda, amit a művészi alkotások az ember lelkében végeznek. „A művészet az ember lelkében lakozó hajlam a szép megérzékítésére” – olvashatjuk Révai Kis Lexikonjában. „Ép testben, ép lélek”.- mondja a lerövidített latin közmondás. A lélek épségéhez a kultúra, a művészet elengedhetetlenül fontos. Gyerekkorban különösen. Teljesen azonosulni tudok Markó Iván gyönyörűen megfogalmazott gondolatával: „...önpusztító erők halmozódnak fel, és soha nem látott emberi önzés hatalmasodik el a világban. És mégis hiszem, hogy lesz harmadik évezred, s benne érvényesül minden emberi érték! Hiszek az emberben, a művészet megváltó erejében, a szépség és a jóság tanító hatalmában.” Kecskemét, 2008. Pongrácz József dr. | 
