Tisztelt Igazgató Úr/Nő! Kedves Rajztanár kollégák! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Bagoly Egészségházban (Kecskemét, Bagoly utca 1/A.) két év szünet után ismét kiállításokat szervezünk. A „Bagoly Galéria” meglehetősen sokszínű anyaggal, nyolc éven át szórakoztatta pácienseinket, akik mindegyik kiállításunkat szeretettel fogadták. Talán azt is joggal feltételezhetjük, hogy gyógyulásukhoz is hozzájárul, ha a várakozás közben állandóan változó, esztétikus környezetben tölthetik az időt. Különösen nagy örömöt okozott a szervezőknek és betegeknek egyaránt, mikor gyerekkorú, vagy tehetséges fiatal alkotásait állítottuk ki. Az elmúlt évek alatt egyértelműen kikristályosodott, hogy Egészségházunk szellemiségéhez elsősorban ezek a kiállítások állnak közelebb, illetve ezeket szeretnénk felvállalni. Az újraélesztett „Bagoly Galéria” elsősorban a fiatal, amatőr alkotók, alkotóközösségek (iskolák és művészeti csoportok) számára szeretne lehetőséget biztosítani, különleges örömet okozna, ha fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű gyerekközösségek is megtisztelnének alkotásaikkal. Első alkalommal a ménteleki Általános Iskola tanulóinak munkáit mutattuk be, amely május 13-ig még látható. 2008. május 17-én, szombaton, 10 órakor a Vásárhelyi Általános Iskola művészeti iskolásainak kiállítás nyílik, majd a nyári időszakban a Juhar utcai iskolában tanuló, fogyatékkal élő diákok egy csoportjának alkotásai kerülnek ki a falakra. Mindhárom kiállításra tisztelettel invitáljuk, és szeretettel várjuk Önt/Önöket. A megnyitókon a kiállított anyagok megtekintésén túl, az esetleges együttműködés reményében lehetőség nyílik a helyszín adottságainak megismerésére is. A kiállítás jó alkalom arra is, hogy az iskola népszerűsítse önmagát, és ha van, művészeti iskoláját, hiszen Egészségházunkban naponta több száz ember fordul meg. Bármilyen képzőművészeti alkotást szívesen látunk, bár a szobrok biztonságos kiállítása egyelőre nem megoldott. Akár irodalmi, vagy zenei alkotást is el tudunk képzelni, mint kísérő munkát, mely a képek mellett bemutatja az iskola egyéb művészeti oldalát is. Rendkívül örülnénk, ha a felkészítő pedagógus is bemutatkozna néhány alkotásával. Azt szeretnénk, ha a megnyitó programját az iskola szervezné: zenével, tánccal, verssel és megnyitóbeszéddel. Ez is egy kiváló lehetőség, hogy az iskolák megismertessék a közönséggel a műhelymunkákat, amelyek a tanulás mindennapos kiegészítői. Semmi kötöttség, egyedi legyen, az iskolára jellemző. Néhány technikai részlet:
| | • | Van egy egységes meghívó formulánk, amit mindenkinek felajánlunk, de ha az iskola egyéni meghívót szeretne, annak sincs akadálya. | | | • | A megnyitóhoz nem tartozik szorosan a vendéglátás (agapé), de a gyerekek jobban érzik magukat, ha kicsit ehetnek, ihatnak és rohangálhatnak is, így a hivatalos program végeztével ásványvizet, üdítőt biztosítunk. Tapasztalatunk szerint a szülők szívesen hoznak pogácsát, szendvicseket, süteményt, de ne ezzel versenyezzenek az iskolák! A kiállítás, a bemutatkozás a lényeg. | | | • | A kiállítás fel- és lepakolásában segítséget nyújtunk, de sajnos a munkák szállítását nem áll módunkban megoldani, és egyelőre a képek keretezését sem. | | | • | A gyermekek munkái természetesen nem fognak egységet képviselni, mégis szeretnénk, ha a kiállítások igényesek lennének, ezért a kiállított alkotások beválogatásában szeretnénk a felkészítő tanárral együttműködni. | | | • | Korábban a kiállítások anyaga felkerült az Egészségház honlapjára (www.meditres.hu). Erre most is van lehetőség, melyhez akár rövid szöveges bemutatkozást is lehet csatolni. | | | • | A helyi médiumok minden alkalommal kapnak meghívót, de annak örülnénk, ha médiumok „érdekeltté tevésében” az iskolák segítenének. |
Röviden ennyit szerettünk volna elöljáróban, hisz egy kiállítás megvalósulásához mindenképpen szükség van további egyeztetésre. Kecskemét, 2008. április 28. Mielőbbi találkozás reményében, Üdvözlettel: Pongrácz Márta Mobil: 06-20/470-8087 e-mail: pomfaa@gmail.com |