A MEDITRES EGÉSZSÉGHÁZ az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által 1999-ben kiírt „Irányított Betegellátási Rendszer” (IBR) egyik résztvevője. Az Egészségházban praktizáló három háziorvoshoz fokozatosan még 66 háziorvos csatlakozott, így együtt összesen 69 háziorvos csaknem 107 000 páciensének egészségügyi ellátásáért vállaltunk felelősséget. A magyar egészségügy szegény, de pazarló, mert szervezetlen. A Magyarországon négy éve bevezetett - Nyugat-Európában, Amerikában már régóta kipróbált - ellátási mód lényege, hogy a páciensek – a háziorvos irányításával - lehetőség szerint minél rövidebb időn belül részesüljenek betegségüknek, illetve állapotuknak megfelelő legkorszerűbb ellátásban, azaz minél hamarabb meggyógyuljanak. Ennek érdekében betegeinktől azt kérjük, hogy minden egészségügyi panaszukkal először minket, háziorvosokat keressenek meg, hogy minden szükséges vizsgálat időben megtörténhessék. Ezzel gyakran el tudjuk kerülni az átgondolatlan, sokszor felesleges, párhuzamos vizsgálatokat, amelyek a beteg szervezetet is megterhelik, és költségesek is. Minden háziorvos önállóan dolgozik továbbra is, mint eddig, de különösen szakmai szempontból segítjük egymást, és bizonyos értelemben gazdasági közösséget is vállaltunk. Közösen dolgozunk ki kivizsgálási módszereket, megbeszéljük gyógyszer felírási szokásainkat, továbbképzéseket szervezünk, kidolgoztunk egy megelőző, prevenciós programot, amit minden háziorvos saját praxisában végez. Úgy gondoljuk több orvos összehangolt, átgondolt, tudatosan tervezett munkája mindenképpen eredményesebb, mint az elszigetelten, önállóan dolgozó, bár jól képzett orvosé. Az IBR-ben résztvevő háziorvosok pácienseinek szakorvosi ellátását a társadalombiztosító Egészségházunkban finanszírozza. Ők az alábbi szakrendeléseket térítésmentesen vehetik igénybe: Beutaló nélkül felkereshető szakrendelések: - szemészet: dr. Csendes Ágnes, dr. Szekeres Zsuzsa
- bőrgyógyászat: dr. Rákász Éva, dr. Karsai Zita
- gyermekbőrgyógyászat: dr. Somogyi Tihamér
- fül - orr - gégészet: dr. Sántha Beáta, dr. Hauk István
- ált. sebészet: dr. Maráz Róbert, dr. Vajda Kornél
- gyermeksebészet: dr. Bán Gyula
Csak beutalóval felkereshető szakrendelések: - ultrahang diagnosztika: dr. Manyák Erzsébet, dr. Szakál Tibor
- reumatológia: dr. Juhász Katalin, dr. Csendes Judit
- ideggyógyászat: dr. Bordás Ferenc, dr. Török Norbert, dr. Tóth László
- gasztroenterológia: dr. Domján Lajos, dr. Csőszi Tibor
- laboratórium: dr. Faragó Ferenc
A szakorvosi rendeléseken előzetes időpont egyeztetéssel fogadunk betegeket. Előjegyzés személyesen a recepciónál – Máténé Nagy Anikó, Virágné Szabó Katalin – vagy a 76/495-555/101 telefonszámon lehetséges. Az előjegyzett betegeknek elsőbbséget biztosítunk, így előfordulhat, hogy a nem előjegyzett, a nem sürgős eseteket nem tudjuk ellátni. A várakozási idő csökkentése és az esetleges ellátatlanság miatti kellemetlenségek érdekében kérjük, az időpont egyeztetés lehetőségét minden esetben vegyék igénybe. Az Irányított Betegellátásról háziorvosuknál érdeklődhetnek. A szakorvosi rendelési időket a váróban elhelyezett plakátotokon találhatják meg, de háziorvosuktól szórólapot is kérhetnek, amelyen a Bagoly utcában végzett összes rendelés időpontja és telefonszáma megtalálható. A magyar egészségügy vezetése – pénzhiányra hivatkozva – az egészségügy privatizációja mellett döntött, a több évtizedes alulfinanszírozást, amely mára intézményi válsághoz vezetett, profit orientált pénzintézetek bevonásával óhajtja megoldani. A társadalombiztosító egyre kevesebb ellátást tud finanszírozni, annak ellenére, hogy a betegek száma nem csökken, sőt a lakosság egészségi állapota minden felmérés szerint egyre romlik. Ezt a helyzetet el kell fogadnunk, de a panaszokkal hozzánk forduló, kiszolgáltatott betegeken viszont szeretnénk segíteni. Ha más mód nem lehetséges, akkor magánrendelés keretei között. Azoknak a pácienseinknek, akiket mostanáig, reményeink szerint, mindkettőnk megelégedésére, a társadalombiztosítás finanszírozásával láttunk el, a megértésüket kérjük. Nem szeretnénk, ha csalódnának bennünk, a továbbiakban is ugyanilyen színvonalon, ugyanolyan körülmények között szeretnénk és fogjuk ellátni őket. Ám akik nem tartoznak az IBR-be, azokat társadalombiztosítási szerződés hiányában nem kezelhetjük, nem vizsgálhatjuk térítésmentesen, csak magánorvosi keretek között. Jelenleg nem is vagyunk erre felkészülve, de szakorvosaink, hogy ne kelljen betegeinknek elutasító választ adni, illetve bizonyos rendelések esetében ne alakuljon ki több hetes, esetleg hónapos előjegyzés, felvállalják a pluszrendelési időt. Ennek kidolgozása, a rendelési idők módosítása folyamatban van. dr. Pongrácz József |